tréning költségek csökkentése

Tréning költségek csökkentése – hol spórolj?

A tréning költségek csökkentése szinte magától értetődő nagyon sok vállalat számára. A 2008-as gazdasági válság egyik első következményeként a hazai cégek jelentős része azonnal beszüntette azokat a kiadásokat, amik csak hosszú távon fájnak – elsődlegesen a képzési költségeket. Azonban 2008 előtt is látszott, hogy érdeklődés csak az államilag támogatott képzésekre van – a képzési költség a szakképzési keret erre felhasználható összegéig tartott, tovább nem. 2008 után pedig az úniós pályázatok tartották életben a vállalati képzéseket.

 Mindeközben Nyugat Európában és néhány hazai vállalatnál is a válság idején pontosan ellenkező módon reagáltak: a kieső megrendelések miatt felszabaduló időban a dolgozókat átképzésre, továbbképzésre küldték. Így a válság elmúltával sokkal hatékonyabb, képzettebb, önállóbb munkatársi gárdával tudtak hasítani a piacon.

Most, hogy a vállalati képzésekre kiírt úniós pályázatok száma a töredékére csökkent, azok, akik minőségi munkaerőt szeretnének, kénytelenek a képzéseket teljes egészében saját zsebből finanszírozni.

Tréning költségek csökkentése – hol spórolhatsz?

A 90-es években és a 200-es évek elején egy  standard tréning 2-3 napig tartott és tipikusan egy vidéki szállodában – lehetőleg wellness szolgáltatásokkal együtt – került megrendezésre. Ebben az időszakban a vállalati tréning fogalma a dolgozók fejében összekapcsolódott a jutalommal, a pihenéssel, az esti vacsorákkal és ivászatokkal.

Egy tréning költsége több tényezőből állhat össze: a tréner díja, terembérlet és ellátás, a résztvevők fizetése arra az időre, amíg tréningen vannak és a kieső termelés.

Ezek összessége valóban jelentős költséget eredményezhet.

Néhány évvel ezelőtt rendszeresen nekem kellett aláírnom a tréning végén az ellátáshoz (bekészítés, ebéd, terembérlet) kapcsolódó számlákat. Minden alkalommal megdöbbentem, hogy az ellátás díja majdnem pontosan akkora volt, mint a tréneri díj. Szállodai szállással egybekötött tréningek esetén pedig a szervezési költségek magasabbak lehetnek, mint amennyit a legdrágább tréner elkér. A szervezésen is múlik tehát, hogy mekkorák a tréningköltségek.

A tréning költségek csökkentése tehát a járulékos költségek csökkentésén keresztül igen hatékony lehet.  Törekedj arra, hogy a tréningek és képzések

  • a saját vállalatodnál található tárgyalóhelyiségben vagy
  • a tréning cég oktatótermében

kerüljenek megrendezésre. Így eleve könnyebb és olcsóbb a szervezés. Ásványvíz és kávé mindenütt van, a szükséges kalóriát pedig sokféleképpen biztosíthatod: a résztvevők által hozott szendvicstől elkezdve a pogácsán át az ebédrendelésig – te döntöd el, hogy számodra mennyi fér bele.

Marad tehát a tréner, mint költség

Ezt a költséget nem tudod megkerülni, de számos lehetőség van arra, hogy csökkentsd ezt a tréning költséget oly módon, hogy a mindenki jól járjon. Melyek ezek:

  • válassz olyan trénert, aki egyénileg dolgozik

Az a tréner, aki egy tréningcégen keresztül érkezik, mindig drágább, mint az egyéni tréner, hiszen ki kell fizetned a vállalkozás költségeit és nyereségét is. A trénerek jelentős része szabadúszóként dolgozik. Így gyakran előfordul, hogy ugyanazt a trénert egy trénincég munkatársaként, de akár egyénileg is megbízhatod. A második eset neked is, a trénernek is előnyösebb megoldás lehet. Hiszen a tréning minőségét elsősorban a tréner személye garantálja. Így a tréning ára kedvezőbb, de a minősége ugyanaz marad.

  • köss hosszabb távú szerződéseket

Ez egy gyakori megoldás arra, hogy kölcsönösen előnyös módon kedvező árat érj el. Bízd meg a trénert, hogy rendszeresen foglalkozzon a csapattal és mindenki nyerni fog rajta: a tréner megismeri a céget, a programok egymásra épülnek és a rendszeresség növeli a hatásfokot.

Miért ne tennéd ezt? A tréning költségek csökkentése ezen a módon szintén nem vezet a minőség rovására. Sőt: a tréning még hatékonyabb, ha rendszeresen vesz rajta részt a csapat.

És még ott van a résztvevők kieső munkaideje is

Erre csak egyetlen jó választ adhatsz: válassz jó trénert, hogy a tréning minden perce a legjobban hasznosuljon.

Éppen úgy, ahogy a fogorvost sem az árak alapján választod ki, a trénernél is az a legfontosabb, hogy milyen munkát végez. Ez az egyetlen biztosíték arra, hogy a résztvevők motiváltan, hatékonyabban dolgoznak a tréning után és ezáltal a sokszorosát visszatermelik annak, amibe a tréning került. Nem a tréning ára tehát az elsődleges szempont, amikor egy képzést kiválasztasz.

A tréning ára relatív – kedvezőbb lesz, ha növeled a hatékonyságot

Nagyon sok olyan cég van Magyarországon, ahol “már volt tréning” és mégsem érzékelik az előrelépést. Nos, a tréning nem véletlenül kapta nevét: pontosan olyan ez, mint a fizikai tréning, a testedzés. Csak akkor hat, ha rendszeres és nem hagyod abba. Attól, mert egy hónapig lejártál a konditerembe, még nem lesz örökre kockahasad.

A tréning akkor működik jól, ha rendszeresen tartod. Azoknál a cégeknél, akiknél éveken keresztül tartottam évi két tréninget – első félév / második félév felosztásban – , a teljes vállalati kultúra átalakult. Érdekes módon mindig ezek a csapatok nyerték meg az országos értékesítési versenyeket, mindig ezeknél a cégeknél volt a legjobb művezetői gárda, a legkevesebb hiba.

Van néhány alapelv, aminek a betartása nagyban segíti a tréning hatékonyságának növelését. Ezekről itt olvashatsz.

A tréningek utánkövetése is nagyban növelheti a hatékonyságot. Ebben a cikkben megtalálod a 3 legnépszerűbb módszert.

Minden jó csapat mögött áll egy jó tréner. Vedd komolyan a tréningeket és meglátod, hogy nyerni fogsz a piacon.


A céges tréningekről ezen az oldalon találsz információkat.