a meggyőzés 5 csapdája

A meggyőzés 5 csapdája azokra a tipikus hibákra utal, amik a legtöbb stresszt okozzák a kommunikáció során.  Bármelyik hiba ezek közül

  • meddő és végtelen vitákhoz
  • a kérésed, véleményed elutasításához
  • vagy félreértésekhez vezethet.

Nem biztos, hogy a meggyőzés 5 csapdája közül mindegyikbe beleesel. Egyik-másik azonban jellemző a legtöbb ember esetében. Ha elkerülöd őket, máris nagy lépést tettél meg érdekeid és véleményed érvényesítése felé.

1. csapda: A konkrét vélemény vagy kérés hiányzik

Sikertelenséghez vezethet, ha a kérés, vélemény megfogalmazása gyenge, határozatlan. Ez a meggyőzés 5 csapdája közül az első és egyben a leggyakoribb.

A „megtelt a szemétkosár” kijelentésből nem feltétlenül következik az, hogy azt egy konkrét személynek le kellene vinnie. Az pedig főleg nem, hogy „most azonnal”. A „te hol szeretnél az idén nyaralni” kérdés sem foglalja magába azt a vágyadat, hogy az idén tengerpartra szeretnél utazni.

Meglepően sok esetben hiányzik a konkrét vélemény vagy kérés az érvelésekből, különösen a hétköznapi helyzetekben. Majdnem azt is mondhatnám, hogy ez az egyik „főbűn”, ami akadályozza az egymás közötti kommunikációt.

Nagy mértékben segíti az érvelést, ha előre meghatározod és konkrétan megfogalmazod a kérésedet.

Lássunk néhány példát!

Nincs konkrét kérés

Van konkrét kérés

Megtelt a szemétkosár!Kérlek vidd le a szemétkosarat legkésőbb délig!
Már megint megtelt a szemétkosár!Kérlek minden második órában nézd meg, hogy megtelt-e a szemétkosár és ha igen, vidd le a szemetet a tárolóba!
Unom már a balatoni nyaralást!Idén nyáron Egyiptomba akarok menni a tengerpartra!
Mikor akarod felhívni az ügyfelet, akinek ajánlatot adtunk?Kérlek hívd fel délelőtt az ügyfelet, akinek ajánlatot adtunk és kérdezd meg, mikorra ad nekünk választ!

2. csapda: Van vélemény vagy kérés, de nem elég konkrét

A megyőzés 5 csapdája közül a második az, hogy a kérés nem elég pontos és konkrét. Az is lehet, hogy neked elég pontos, de a másik számára nem az. A többféleképpen érthető kérés ahhoz vezet, hogy nem kapod meg, amit kérsz.

Tipikusan ilyen helyzet, amikor valami ellen érvelsz anélkül, hogy pontosan megfogalmaznád, mi a te véleményed vagy mi az, amit te magad szeretnél.

Legyél a kéréseiddel olyan pontos és egyértelmű, mintha egy kisgyerekhez beszélnél.

Nem egyértelmű kérés

Mi vele a gond?

Egyértelmű kérés

Beszéljük meg, hova menjünk nyaralni!A téma olyan széles, hogy órákig el lehet rajta vitatkozni. Nincsenek meghatározva szempontok, ami alapján ki lehet választani a legjobb célpontot.Szeretném, ha az idén Mexikóba mennénk!
Szeretném, ha lecserélnénk az autót!Nincs tisztázva milyen autóra, mekkora költségvetésből és mikorra cseréljük le a régit.Egy maximum két éves autót szeretnék, lehessen bele kutyarácsot rakni és ne kerüljön többe 3 millió forintnál.
Azt szeretném, ha többet segítenél a házimunkában!Nincs tisztázva milyen munkában és milyen mértékben igényelem a segítséget.Szeretném, ha átvállalnád a bevásárlást és levinnéd a szemetet minden nap.
a meggyőzés 5 csapdája - 3. csapda

3. csapda: Túl sok érvet mondasz

Ha két jó érv a véleményed mellett előnyt jelent, akkor 10 jó érvvel még biztosabban célba érsz. Vagy mégsem? Mégsem. A megyőzés 5 csapdája közül a harmadik, hogy agyonbeszéled a témát.

Az érvelés csak annyit tűz ki feladatul, hogy elérd a számodra kívánt állapotot. Minden feleslegesen kimondott szó csak eltávolít téged ettől a céltól.

Miért van ez így? Ha a szükségesnél tovább érvelsz, akkor az egyrészt erőszakos benyomást kelthet és ellenállást szül. Másrészt időt hagy a másik félnek arra, hogy összeszedje a gondolatait és érveket találjon ellened. Harmadrészt minél több érvet mondasz, annál több támadási felületet kínálsz – és elegendő egyetlen rosszul megválasztott érv, és a kérésed visszautasításra kerülhet.

Minél kevesebb érvvel éred el a kitűzött célodat, annál jobb. Elegendő, ha elsőre két-három érvvel próbálkozol, s ha sikerrel jársz, nem folytatod tovább.

Vedd észre, ha a másik már elfogadta a véleményedet és azonnal zárd le az érvelést.

Gondolj arra: Ha már beverted a szöget, felesleges tovább ütnöd.

A másik megváltoztatásának vágya: a meggyőzés 5 csapdája közül a negyedik

Természetes emberi vágy, hogy a másik fél megértsen téged, ugyanúgy gondolkodjon és ugyanazt akarja, mint te.

Ez a vágy sajnos a legtöbb esetben beteljesületlen marad. Mivel az emberek sokszor irracionálisan ragaszkodnak tévedhetetlenségükhöz és igazukhoz, ez nehezen teljesíthető elvárás lenne.

A valóság az, hogy az emberek GYAKRAN MEGTESZIK, AMIT KÉRSZ, DE CSAK NAGYON RITKÁN LÁTJÁK BE, HOGY NINCSEN IGAZUK.

Az érvelésben csak annyit tűzz ki magadnak célul, hogy mások megtegyék, amit kérsz. Ne várd el tőlük, hogy a hozzáállásukat is megváltoztassák.

És még egy jó tanács: ha teljesítik a kérésedet, fogadd el jó szívvel és legyél elégedett. Ezzel jutalmazod meg a számodra pozitív viselkedést. Ha te jó szívvel elfogadod azt, amit a másik csak fél szívvel tesz meg, akkor a legtöbbet tetted azért, hogy legközelebb teljes szívvel működjön együtt veled.

5. csapda: Feleslegesen kéred a másik véleményét

Gyakran előfordul, hogy az érvelés véleménykéréssel zárul az alábbi szavakkal:

„Mi a véleményed?” „Mit szólsz hozzá?” „Egyetértesz ezzel?”

Döntsd el előre, hogy valóban meg akarod-e vitatni a kérésedet, vagy csak tudomásul vételt vársz! Ha valójában azt szeretnéd, hogy a másik tudomásul vegye amit mondasz, akkor egy „Mit szólsz hozzá” befejezés csak zavart kelt. A másik félben ez a kérdés ellenállást szül és számíthatsz az ellenérvekre. Ezzel a kérdéssel máris beleléptél a meggyőzés 5 csapdája közül az ötödikbe.

Kérdezd meg magadtól, hogy vajon kell-e a másiknak a véleményét megváltoztatnia ahhoz, hogy teljesítse a kérésedet? Amennyiben ez nem szükséges, felesleges a kérésed, véleményed megvitatására felszólítanod.

a meggyőzés 5 csapdája_4

Miért tartozik a felesleges véleménykérés a meggyőzés 5 csapdája közé? Azért, mert a másik nagyon ritkán – szinte soha sem – hajlandó a VÉLEMÉNYE megváltoztatására. A világ minden kincséért sem lenne hajlandó IGAZAT ADNI NEKED. Ha kéred a véleményét, az a legtöbb esetben vitához, elutasításhoz vezet.

A meggyőzés 5 csapdája közül a hatodik: Hiányzik az érvelés tudatos felépítése

A profi érvelőket a határozottság mellett kitünteti még egy tulajdonság: az érveiket képesek olyan sorrendbe helyezni, amelyik megsokszorozza az egyes érvek erejét.

Az érvek számukra olyanok, mint a sakkban az egyes lépések. Az érvelés viszont maga a JÁTÉKSTRATÉGIA. Soha nem leszel profi sakkozó, ha nem tanulod meg a stratégiákat. Amíg csak stratégia nélkül lépegetsz, csak gyenge ellefelekkel szemben van esélyed, vagy olyanokkal szemben, akik nem veszik komolyan a játékot.

AZ EGYES ÉRVEK MEGFELELŐ SORRENDBE HELYEZÉSE, az érvek TUDATOS ELŐKÉSZÍTÉSE és AZ OKOSAN MEGFOGALMAZOTT KONKRÉT KÉRÉS hordozza azt a meggyőző erőt, ami előnyt ad neked az érvelés során.

Ebben a szemléletben az érvek olyanok, mint a küzdősportban a mozgás- és ütéskombinációk: egymásra épülnek és így fejtenek ki sokszoros hatást. Vagy mint a sakkban a játékstratégiák – a lépéseket mindenki ismeri, de egy jó nyitás már az elején eldönti a mérkőzés végét.

Érvei mindenkinek vannak – te viszont az érvek megfelelő sorrendbe rakásával stratégiát alkalmazol, amivel sokkal könnyebben eléred a célodat.

A HATÉKONY ÉRVELÉS SOKKAL TÖBB, MINT AZ ÉRVEK FELSOROLÁSA